Középkori templomok
Overview
Stories 153
Reviews 0

About

A templom ("fölszentelt hely") az istentisztelet célját szolgálja. A középkorban a templom jelentősége azonban túlnőtt ezen - sokszor a templom volt az egyetlen kőépület az egész környéken, a templom tornya messzire ellátszott, útbaigazította a messziről jövőt, vasárnapokon az egész vidék népe odagyűlt, a templom tartotta össze és védelmezte is egyben a közösséget.

A legjelentősebb templomok a bazilika rangot kapják. Egy-egy ország fő templomai is megkaphatják e rangot – ilyen például az Esztergomi Bazilika, a budapesti Szent István Bazilika, a Pécsi Székesegyház. A püspöki székhelyek templomai a székesegyházak, más néven katedrálisok vagy dómok. (cathedra: ‘szószék’, domus: ‘ház’) Az egyházközösség templomait plébániatemplomoknak nevezik, a hierarchiában ez alatt helyezkedik el a kápolna. A templom névadójának az ünnepe a búcsú.

A román kori építészeti stílus a 11–13. század között meghatározta Európa egyházi és világi építészetét. E kor jellegzetes világi építményei a főúri lakótornyok, a megerősített udvarházak és a várak voltak. A legjelentősebb építtető azonban az egyház volt.

A templomépítészetben építőanyagként általában súlyos, tömör köveket használtak. A templomépítés nagyon gondos munkát igényelt, a kőfaragás ekkor vált művészetté. A kőelemeket először sablonok szerint kifaragták, majd megszámozták, hogy tudják pontos belső elhelyezését. Az épülő templomot állványerdő vette körül, ide emelték be az előre megmunkált köveket. Különösen nehéz volt a boltozatok építése, a zárókő kifaragása és elhelyezése.

A román kori templom falai súlyosak, tömörek és vastagok voltak, mivel a kor építészeti technikája csak úgy tudott nagyobb tereket lefedni, ha túlméretezett teherhordó falakat építettek. A külső falakon megjelentek a vastag támpillérek, amelyek a boltozatok oldalnyomását ellensúlyozták. A templomok belső terében a főhajót a mellékhajóktól támaszok, oszlop-pillérek választották el. A tetőket belülről kő- és téglaboltozatokkal fedték le. A falakon viszonylag keskeny, lőrésszerű ablakokat találhatunk, a belső templomtér ezért sötét volt, világítására fáklyákat használtak.

A templomok szerves részét képezték a templomtornyok. A tornyokban helyezték el a bronzból készült harangokat. A harangok zúgása a reggeli, a déli és az esti imára, valamint a szentmise kezdetére figyelmeztette a hívőket. A legkisebb harang a lélekharang, amelyet akkor szólaltatnak meg, ha az egyházközségben meghal valaki. Veszedelmek – tűz, árvíz, támadás – esetén félreverték a harangokat.

1140 táján Suger apát, a Párizs melletti Saint-Denis bencés apátság feje elhatározta, hogy merészen új stílusban építteti újjá a rend templomát: “az anyaszentegyház valósággal tündököljön a fényben” – mondta. A “gót” elnevezés későbbi eredetű, itáliai reneszánsz művészek nevezték így a számukra “hidegnek, barbárnak” tartott északi stílust, szembeállítva a római hagyományokat követő “román” építészettel.) Európa középső vidékein a 14–15. században élte fénykorát. Az új művészet legjellegzetesebb alkotásai a püspöki székhelyeken emelt katedrálisok, amelyek a középkor legragyogóbb építészeti alkotásai.

https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/a-kozepkor-tortenete-476-1492/eretnekek-es-szentek-a-kozepkori-templomok/a-kozepkori-templomok

Stories

Reviews

0.0

0 comments

Provided by

TÁJINFO

TÁJINFO

mail.tajinfo@gmail.com