Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend – a Magyar Pálos Rend – megszervezőjének Esztergomi Boldog Özsébet (1200 körül – 1270) tekintik. Aki 1250 körül hat társával együtt a pilisszántói erdőségbe vonult vissza, hogy a remeték egyszerű – ám nem éppen könnyű – életét éljék. Rendi hagyomány szerint, a már remeteségben élő Özsébnek volt egy látomása, melyben egy éjjel sok apró lángot pillantott meg, mely lángok egymás felé tartottak, s végül egy nagy lángcsóvává váltak. Ez arra hívta őt, hogy közösségbe gyűjtse a szétszórtan élő remetéket. Ennek nyomán kolostort alapított Kesztölc-Klastrompusztán, melyet Szent Kereszt tiszteletére szenteltek fel. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a pécsi és az egri egyházmegyében élő remeték egy rendbe való összegyűjtése.
Szent Jeromos életrajza szerint az egyiptomi Remete Szent Pál (228-341) volt az első igazi remete. A pálosok Remete Szent Pálban égi patrónusukat tisztelik, innen ered a rend hivatalos elnevezése: Első remete Szent Pál Rendje (Ordo Sancti Pauli Primi Ermitae – OSPPE). Címerükben is neki állítanak emléket. A címerben található pálmafa szolgáltatta az árnyékot a sivatagban élő remetének, háncsából készült a ruhája, s a termése táplálta. A csőrében kenyeret tartó holló minden nap élelemmel látta el őt. A két oroszlán pedig a szerzetes sírjának kiásásában segédkezett, mikor Remete Szent Antal eltemette Pált.
A pálos kolostorok elnéptelenedése szoros összefüggésben van az Oszmán Birodalom térnyerésével. 1393-ban egy török betörés következtében több kolostor végleg elpusztult. 1526. szeptemberében, a budaszentlőrinci főkolostor szenvedte el a legnagyobb kártételt. A törökök tíz napon keresztül átkutatták, majd végül felgyújtották. Remete Szent Pál kápolnáját mégsem emésztette fel a tűz. Ezzel a pusztítással a könyvtáruk nagy része is megsemmisült. A törökök tizenegy kolostort dúltak fel ezekben a napokban és több szerzetest megöltek.
Buda elfoglalása (1541) után a rendezetlen viszonyok tovább rontották a pálosok működésének lehetőségeit. A rendi vezetés a Pozsony melletti Máriavölgyben találta meg új helyét, a hazai kolostorokban viszont az 1560-as évekre megszűnt az élet. A szerzetesek többsége a felvidéki rendházakba menekült.
Mária Terézia 1770-ben arról rendelkezett, hogy össze kell írni minden szerzetest. Ezek az összeírások adták az alapját annak, amikor 1786-ban sor került a rendek végleges feloszlatására, melyet II. József folytatott le 1782-86 között. 1783-ban VI. Piusz pápa a lengyel pálos rendtartományt függetlenítette a magyartól, s ezzel a lépésével mintegy biztosította a jövő számára a pálos rend folytonosságát.
