Antall János kúria (Bíró-kúria, Békavár-kúria), Kötcse
Overview
Reviews 0

A településtől délre, ma külterületen fekvő kúria a legrégebbiek közé tartozik, a XVIII. század végén épült. Építtetője Antall János volt, ezt bizonyítják a jelenlegi felújítás során nagy számban előkerült A. 1 feliratú téglajeles téglák is. A Bíró család tulajdonába örökösödés útján a XIX. század második felében került.

Az épület észak-dél hossztengelyű, téglalap alaprajzú, 371 m2 alapterületével a nagyobb méretű kúriák közé tartozik. A múlt század közepén közel 8 holdas kert és park vette körbe. Az 1858. évi térkép a kúria közelében három nagyobb gazdasági épületet jelöl.

Az épület építéstörténetével kapcsolatban már a tanulmány első felében részletesen írtunk. Az épület első alaprajzi felmérését 1980-ban készítettük el, komplex felmérésére azonban 1989-ben, majd a jelenlegi felújítás során, 1994-ben került sor.

Bár az épületet többszöri átépítés és bővítés érte, mégis a legeredetibb és leghitelesebb állapotban megmaradt kúria. Bár a falkutatásra még nem került sor, a felmérés során is megállapítható volt, hogy az eredetileg nem túl nagyméretű épületet megbővítették, oldalfolyosósra alakították, eredeti vályogfalait téglával megerősítették és pincéjét is a XIX. században átépítették. Szabadkéményes konyhája, az itt levő rakott tűzhely és katlanhely, valamint a szalon hengeres, eredeti kályhája és a szobák épségben megmaradt fűtő járatai növelik a kúria értékét. Födéme részben csapos gerendafödém, részben mestergerendás pórfödém, tetőszerkezete kötőgerendás, kétállószékes, két végén csonkakontyos nyeregtető.

Tetőszerkezete részben átalakított és utólagosan megerősített. Héjalása cserépfedés. Padlóburkolata négyzetes laptégla, újkori mozaikiap és széles hajópadló. Ablakai ki-be nyílóak, cserélhető külső zsalus szárnyakkal, kovácsoltvas vasrácsokkal. A vasalatok, zárak eredetiek, az ajtók ácstokosak, részben bélésesek, nyílószárnyak váztáblázatosak.

Az épület északi végében a szobák, középen a szalon és az ebédlő, míg a déli részben a folyosóról nyíló konyha, kamra helyiségek vannak. A folyosót részben beépítették.

Az épület vásárlás útján ismét az Antall család tulajdonába került 1993-ban. Az elkészült tervek és a megkezdett helyreállítás — mely a műemléki szempontokat és az eredeti állapot megtartását és megőrzését különös gonddal veszi figyelembe — az első példamutató kezdeményezés Kötcsén, kúria megmentésére.

A kúria közvetlen közelében hatalmas lucfenyők, idős puszpáng- és magyalcserjék (Ilex aquifolium) találhatók.

https://www.sulinet.hu

Reviews

0.0

0 comments

Provided by

TÁJINFO

TÁJINFO

mail.tajinfo@gmail.com