A Damasa-szakadék a tömbös hegycsuszamlás iskolapéldája. A látványos, közel 170 méter hosszú sziklaszoros létrejöttében több tényező is szerepet játszott. A csapadék és a Csom-patak vize folyamatosan áztatta és kimosta az andezitagglomerátum alatti homokos és kavicsos réteget. Ez a rétegsor a harmadidőszakban, a felső miocén szarmata korszakának (emeletének) elején, az Ős-Sajó deltavidékén rakodott le körülbelül 60-80 méteres vastagságban, és ma Sajóvelezd, Bánfalva és Bánhorváti környékén andezittufa- és agglomerátumréteg alatt található.
A Csom-patak az idők folyamán meredek falú völgyet alakított ki, amelyben egyre mélyebbre vágódva mosta alá a hatalmas sziklákat alátámasztó homokos, kavicsos rétegeket. A rétegek közötti vékony agyagsávok alkotta csúszópályán indult meg végül a nagy sebességgel lezajló tömegmozgás, amelyet feltehetőleg a földrengés idézett elő, de a kutatók szerint idővel e nélkül is mindenféleképpen megtörtént volna a leszakadás. A leomló kőzetanyag tömbjei között sok helyen az ember számára is járható hasadékhálózat alakult ki, amely az ágasvári Csörgő-lyuk után hazánk második legnagyobb, több mint 200 m hosszúságú, nem karsztos álbarlangrendszere. A szakadék 20 m körüli mélységében, a tömbök között, a szűk, sötét hasadékokban még nyár elején is 0 °C körüli hőmérsékletet mérhetünk, és az eldugott, mély részeken akár még havat is találhatunk benne.
A szakértők szerint a hegycsuszamláshoz nem feltétlen volt szükség földrengéshez, a dokumentált esetekből kiderül, hogy 1829-ben is volt egy, amely megrázhatta a környéket, illetve okozhatott földcsuszamlást. A kutatásoknak köszönhetően ma már bizonyos, hogy a szakadék több, de legalább két leszakadás következményeként jött létre. A régebbi kőzetanyag könnyen elkülöníthető a legutolsó - feltehetően a „nagy” 1834-es - csuszamlás tömbjétől. Utóbbiak szikláit szinte vissza lehet illeszteni az eredeti helyükre, míg a korábbi csuszamlás(ok) kövei csupán kusza sziklahalmazt alkotnak a völgytalptól kb. 25 méteres magasságig.
A legenda:
Damasa Rózsika a hegy oldalában sétált, amikor meghallotta a juhászfiú gyönyörű tilinkózását. A lány a hang irányába ment, hogy megnézze, ki játszik ilyen szépen. Bodó Péternek hívták a fiút, akivel első látásra egymásba szerettek, de nem lehettek boldogok, mert az öreg Damasa úr hallani sem akart a szegény Péterről. A fiatalok szívét a bánat emésztette, mert nem találkozhattak. Rózsika a nagy szomorúságában kiment a Csom-patak felett meredező sziklákra - amelyek alatt a gulya delelt -, és a mélybe vetette magát. Ekkor a hegy hatalmas dübörgéssel szétszakadt, s a megriadt állatok berohantak a faluba, ahol a lakosok rémüldöztek, mert nem tudták, mi történt. A bátrabb férfiak baltákkal és kaszákkal felszerelkezve mentek megnézni, mi okozhatta a nagy ijedséget. Kiérve meglátták a kettéhasadt hegyet és a sziklák között Rózsika holttestét. Péter a szemközti hegyen siratta szerelmét, és könnyeiből lett a Bodó-tó. A szakadék és a tó az ő örök szerelmük emléke.
