Mesélik Hajóson, hogy valamikor több pince volt, mint ahány ház. Sokan két pincét építettek, egyet a bornak, egyet pedig a burgonya és egyéb termények tárolására. Mivel a múlt századokban központi helyet képviselt Hajóson a szőlőművelés, így a pincefalu is, a borospincék voltak a helyi emberek éléskamrája. A hűvös pincékben bort, burgonyát, almát, borecettel savanyított paprikát tároltak. A szüretelő fahordók alma tárolás célját szolgálták, mégpedig úgy, hogy kibélelték a hordó alját szalmával, majd elkezdték rakni az almát úgy, hogy minden sor közé szalmát tettek. Ezzel a tárolási móddal sokkal tovább lehetett a gyümölcsöt tárolni, kevesebb volt a rothadás, hiszen a hordó alján lévő alma is szellőzött.
A fennmaradt írásos dokumentumok szerint, Csáky Imre bíboros 1728. április 10-én kelt szerződésbe foglalta azokat a kötelmeket, amelyek a letelepülő svábok szőlőtelepítéssel kapcsolatos feladatairól és ebből eredő jogaikról szólnak. Valószínű, hogy az érsek kívánságára újratelepítették a török dúlás előtti szőlőskerteket. Az első ültetvények a mai Hild és Szentgyörgy település környékén voltak. Hilden láthatók a földbevájt barlangok, melyek eredete ismeretlen, egyes feltevések szerint ezek a barlangok adtak otthont ebben az időben a bornak. A mai pincefalu területén valószínűleg a 18. század végén, a kezdtek a helybéliek pincét építeni.
A falu melletti löszhát alkalmas volt borospincék kialakítására, közelebb volt, mint Hild, viszont bent a faluban a belvízi problémák miatt nem tudtak borospincéket kialakítani. Első rendelkezésre álló számszerű adat 1851-ből származnak, ebben az időben 553 holdon termeltek szőlőt Hajóson és 363 pince volt.A századfordulóra a pincék száma 850-re gyarapodott, a szőlőültetvény pedig 1200 holdra. Jóllehet nagy terhek nehezedtek a hajósi gazdákra és időnként súlyos veszteségek érték a szőlőskerteket, mégis megélhetést biztosítottak a családok számára.
A legnagyobb csapást a filoxéra és a peronoszpóra okozta, például 1874. és az 1879. évi szőlőtermés csaknem teljes egészében megsemmisült. Ebben az időben rengeteg szőlő ment tönkre. Megoldást kellett találni a fertőzésekkel szemben, ezért az ellenállóbb homoki szőlők, az amerikai alanyokra oltott, nemes európai vesszők jelentették a kiutat. Az országos erőfeszítések Hajóson is eredményekhez vezettek, hiszen 1908-ban rekord mennyiségű szőlő termett.
A 20. század elején készültek azok a présházak, amelyek azóta műemlék jellegűek. Az épületek ekkor vályogfallal, oromzata tapasztott vesszőfonattal, legfelül pedig aládeszkázott formában épültek. Egy 1935-ben készült statisztikai összesítés szerint Hajóson 1812 holdon termesztettek szőlőt. Jó termés estén a pincékben 25-30 ezer hektoliter bort is tároltak, a második világháború idején azonban szorongatott helyzetbe kerültek a gazdák. Az átvonuló front katonái, hogy borhoz jussanak, több présház ajtaját felfeszítették, a nyitva hagyott, illetve ajtók nélküli pincék zöme kifagyott és tönkrement. Ezek a pusztítások azonban elenyészőek voltak azokhoz a károkhoz mérten, amelyek a háborút követtő békés években érték a pincefalut. 1960-as évek kedvező irányú társadalmi változásaira volt szükség, hogy a pincefalu újjáéledjen. Ekkorra már a kitelepített svábok nagy része visszatért Hajósra és újra gondozta, ápolta a szőlőültetvényeket. Elkezdődött a présházak újjávarázsolása és szép fokozatosan kialakult a pincefalu mai arculata.
