Móra Ferenc szülőháza, népi lakóház, Kiskunfélegyháza
Overview
Reviews 0

Ebben az apró, alföldi nádtetős kis házban született Móra Ferenc, 1879. július 19.-én a család nyolcadik gyermekeként. Úgy emlegette ő maga is, hogy szomorú vigasztalóként érkezett a Móra-családba, hiszen a szülők még az előző Ferikét gyászolták, ezért is kaphatta ő a Ferenc nevet. A szülőházat 1972-ben adták át ünnepélyes keretek között, az író halálának 38. évfordulóján, február 8-án. Az ünnepségen jelen volt az író egyetlen gyermeke is, Vészits Endréné Móra Panka.

Az ÉNy-i telekhatárra, az utcavonaltól beljebb épült, téglalap alaprajzú, nyeregtetős, náddal fedett épület. DK-i, udvari homlokzatán padlásajtó és bejárati ajtó; utóbbi mellett emléktábla. A belső háromosztatú, gerendás famennyezetes helyiségekkel. Konyhája pitvaros, szabadkéményes. Mellette egy-egy szoba, a hátsóban a konyhából fűthető kemence. Épült a 19. század második felében. A házban született Móra Ferenc 1879-ben. Népi műemlék.

Reviews

0.0

0 comments

Provided by

TÁJINFO

TÁJINFO

mail.tajinfo@gmail.com