Nagymáthé-kúria, Zsujta
Overview
Reviews 0

A Gönci járásban található kistelepülés, Zsujta közepén áll egy felújított kúria. Bár valamikor nagy tervek voltak vele, de egy ideje semmi sem történik körülötte. Valamikor a Nagymáthé család építtette a 19. században. Amikor a kastély utolsó tulajdonosa is meghalt, akkor a katolikus egyházé lett az épület. Ez valamikor a '80-as években volt. Aztán a kastély egy amerikai befektető, George Hemingway tulajdonába került olyan módon, hogy egyezséget kötött a katolikus egyházzal. Építtetett a faluba egy katolikus templomot cserébe a kastélyért. A templom felépült, az új tulajdonos pedig belekezdett terve megvalósításába, idősek otthonát álmodott a kastélyba. A régi épületben konyhát, ebédlőt és társalgót alakított ki, a kertbe pedig egy új épületet építtetett, ahol 40 apartman található. 2009-ben ünnepélyes keretek között adták át az idősek otthonát, a működtetéséhez szükséges munkavállalók egy részét felvették, de idősek nem érkeztek az intézménybe. 2011-ben aztán a megyei önkormányzat úgy döntött, hogy megvásárolja a kastélyt. A kastély most állami tulajdonban van, a megye pedig a kezelője. 2012-ben újra fel kellett újítani a régi épületet, jelenleg idősek otthona.

Reviews

0.0

0 comments

Provided by

TÁJINFO

TÁJINFO

mail.tajinfo@gmail.com