Az egykori Tomcsányi kastély kertjében található a 200 évesre becsült japán akác (Styphnolobium japonicum, korábban Sophora japonica), amely 680 cm-es törzskörméretével az ország legnagyobb japánakáca.
A japánakác név több szempontból is megtévesztő: a faj nincs közvetlen rokonságban a magyarul „akác”-nak nevezett fehér akáccal (Robinia pseudoacacia), habár egy családba (Fabaceae) és alcsaládba (Faboideae) tartozik vele. A név továbbá azért félrevezető, mert a japánakác nem őshonos Japánban – Kína és Korea az őshazája –, ugyanakkor már az ókorban meghonosították a szigetországban.
A faj tudományos neve, a Sophora az arab sufayra szóból származik, amely valamilyen fatermetű hüvelyes növényt jelölt (pontosabban nehezen meghatározható). Carl Linné a nevet a japánakácra alkalmazta. A fajt újabban elválasztják a többi Sophora fajtól, és a Styphnolobium nemzetségbe sorolják. A Styphnolobium jelentése a görög sztüphnosz ’fanyar’ és lobosz ’karéj’ szavak alapján ’fanyar karéjú’, amely több rekeszből („karéjból”) álló húsos hüvelytermésének rossz ízére utal.
Északkelet-Kínában és Koreában őshonos. Neve ellenére Japánban eredetileg nem élt, később honosították meg. Eredeti élőhelyén jellemzően az alacsonyabb – 800 méternél nem magasabb – hegyvidékek fája, azonban a páradús tengerparti síkságokon nem fordul elő. Első magvait 1747-ben hozták Franciaországba, ahonnan Európa-szerte elterjedt, és kedvelt díszfává vált.
Ma a világ számos táján – Európától Dél-Afrikán át Ázsiáig – sokfelé ültetik.
