A rómaiak útépítéseit pontos mérnöki munka és alapos kivitelezés jellemezte. Alkotásaik nagyrészt ennek is köszönhetik évezredes fennmaradásukat. Viszont a régészeti feltárások tanúsága szerint az utak szerkezete és minősége sok helyen eltérő volt, ezt ugyanis az út funkciója, az adott helyszínen található építőanyag és természetesen a ráfordítható költség is befolyásolta. Az időtállóságot csapadékelvezetéssel és többrétegű alapozással igyekeztek biztosítani, de az ilyen precíz kivitelezés inkább csak a fontosabb utaknál figyelhető meg.
A Pilis és a Visegrádi-hegység mintegy 500 négyzetkilométer nagyságú, erdős területe a római korban Pannonia provincia és egyben a Római Birodalom határát is jelentette. Ennek a korszaknak számos emlékét őrzi a Dunakanyar, például a római táborok és őrtornyok maradványait, amelyek az Aquincumot és a mai Esztergom helyén álló Solva települést összekötő limes mentén álltak.
Nagy valószínűséggel a hegység belsejében futó Római út ennek a főútvonalnak a lerövidítésére szolgált. Az út egyesek szerint az egykori Solvát (Esztergomot), mások szerint Castra ad Herculemet (Pilismarótot) kötötte össze Aquincummal.
A szekerek kerekei sok helyen mintegy 10 cm szélességben és 15 cm mélyen koptatták ki a vulkanikus kőzetet, a nyomtáv pedig kb. 120 cm-es. Ezek nyomai ma is láthatók egyes szakaszokon.
