Zichy István III. Ferdinándtól 1650. április 20-án kapott új birtokot, Várpalota várát a hozzá tartozó falvakkal (köztük Súr), s ő utódai között felosztotta igazságosan a területet. Így került a korabeli hiteles jegyzői dokumentum szerint Zichy János gróf birtokába Súr falu az összes pusztáival. A háború, a nyomában érkező járványok, a török hódoltság másfél évszázada alaposan megtizedelték a lakosságot. A Zichyek az 1700-as évektől kezdődően felvidéki szlovák evangélikusokkal telepítették be az üresen maradt pusztáikat. A fiatalok már nem emlékeznek arra, hogy településünkön hajdan milyen építészeti remek állt. A Zichyek által épített kastély az elmondások alapján gyönyörű 30 szobás épület volt, szép freskókkal, pezsgő élettel.Mintegy 3000 hold szántó, erdő tartozott hozzá, munkát adva a falu lakosságának, vadászatai lehetőséget a birtok urának. 1944-ben a németek befészkelték magukat a kastélyba, vészterhes időket hozva a falura. A háború után egy ideig az Akáról átköltözött Szontágh család birtokolta az épületet. 1963-ból maradtak ránk építészeti szakvélemények, melyekből kiderült, hogy szociális otthont terveztek az akkor már romló állapotban lévő épületből létrehozni. Mivel a felújítás költségei több, mint 3 millió forintba kerültek volna, így elálltak ettől a szándékuktól az illetékesek. Az épület pedig lassan az enyészeté lett. A 70-es évek elején még gyermekek fogócskáztak falai között, majd utasításra 1978-ban megkezdődött az épület lebontása. Építési anyagát széthordták, nagyon sok házban található egy-egy tégla, építőelem, mely innen származik. A mai napig fennmaradt a kastély pincerendszere és bízunk benne, hogy egyszer lesz mód arra, hogy valamilyen formában kézzel foghatóvá tegyük a múlt ezen darabját, ha a kastélyt eredeti állapotában már nem is láthatjuk viszont.